Az élet olyan kegyetlen játékot űz velünk. Igazából a pofon attól fáj a legjobban akitől simogatást várnánk,és visszaütni nem tudunk,mert rögtön belehalnánk.,és ez tényleg igaz. Előtte álltam. A kezem ökölben, az arcom ég,és mindenki csak néz. Elsem hitték,hogy megütött. Először én sem. Pedig erre vártam egész héten. Sőt,amióta csak megismertem. Ezt vártam. Most megtörtént. De miért nem tudok visszaütni? Miért blokkoltam le? Nem..egyszerűen nem tudom megütni. De feladni se fogom. Lenéztem. az arcom még most is égett. Ádám csak állt megszeppenve,ő sem hitte el,hogy ennek az ütésnek mekkora eszmei értéke van. Még akkorsem tudtam utálni. De halkan elkezdtem nevetni...csak nézett. Majd felnéztem,letöröltem a vért a számról és nevetni kezdtem..majd odamentem hozzá. A kezem a vállára tettem és halkan a fülébe súgtam.
-Neked véged.
Pislogni sem mert,csak állt és nézett maga elé. Gondolkozott. Megérte? egy lányért megütni egy barátot? Eldobni egy barátot egy lányért? De nem érdekelt. Összeszedtem a cuccom és felszáltam a buszra. Hazafelé Alvin és a mókusok-Mi ilyenkor szoktunk sírni számát hallgattam. Tudtam,hogy ma mi lesz. De nem hívtam Wicust sem. Senkit! Pedig Jano megütötte volna. Tényleg...ha ezt lent megtudják Ádámot nagyonmegverik. Nem kell több balhé. Ne ők nyerjék meg a háborúmat. Harcolni még én is tudok. A buszon még mindig vérzett a szám. A fehér felsőmet vörös foltok borították...az ínyem is bevérzett. Nem fájt. Nem éreztem fájdalmat. Csak a győzelem édes ízét. Tehát: a győzelemnek vér íze van.  Ezek után vér nélkül akarok győzni. Hazaértem. Beálltam a türök elé. A számnak vége volt. Egyre jobban vérzett...felhívtam  Chipet,mondtam,hogy baj van kórházba kéne menni. Persze 10 perc és ott volt. Amikor beértünk annyit mondtam,hogy leestem a lépcsőn. Összevarták a számat. Kimentünk a kórházból. Chip a falhoz nyomott majd megszólalt
-Ne hazudj! Ez nem esés nyoma! Valaki megütött! Mond,hogy ki volt az! Vagy talán félsz tőle? Tudod,hogy nem kell én itt vagyok neked!-majd megölelt.
-Szerinted ha valaki megütne annyiban hagynám?-jegyeztem meg halálos komolysággal-ismerhetsz.
-Ádám volt!
-Ádám...már rég nem beszélek vele. Ha balhém lenne vele akkoris Wicus nélkül sehova nem megyek. Ő tudna róla. Inkább  vigyél haza. Holnap házi buli. Ki kell aludnom magam.
-Rendben! De úgyis megtudom,ha történt valami.
-Oké-vágtam rá. Az úton végig hülyéskedtünk. Aztán haza értem és lefeküdtem. Untam magam. a Légkondi se nagyon működött,beültem msnen elé. Persze Jano egyből letámadott. Jajj...meg is írtam neki,hogy mennem kell majd a holnapi buliba beszélünk. Wicus persze még este át jött.
-Na! Nekem nem hazudsz Messy! Meséld el,hogy mi törétnt.-kérdezősködött.
-Ohh mi történt volna?? Semmi.
-Ádám volt! De miért? Mit csináltál? És mért nem szóltál?
-Ő volt. Elmondtam neki a véleményem,elmondtam mindent. Majd kaptam egy ütést. És nem ütöttem vissza.
-Tudtam! Chipnek mért nem mondtad el?
-Mert akkor nagyon emgvernék. Megérdemlené...de ez az én harcom. Nem kell mást belevonni.
-Áhh!!! Messy!!!! Ezért pedig kapni fog! Jano megöli,ha megtudja!
-Ő tudni fogja.
Majd elhallgattunk...mindketten. De ez az igazi barátság. Ahol nem kínos a csönd. Csak ültünk egymás mellet...és néztük a földet. Majd bebújtunk az ágyba és,mint a kisgyerekek úgy aludtunk el. Eljött a buli napja. Pörögni akartam!Wicussal egész délután készültünk. Végre begöndörítette a hajam. erre vártam már ezer éve. Minidg irigyeltem az ő haját. Hosszú volt és szőke. Gyönyörű volt...vagyis lett volna.De mindig összekötötte. Az egészre nagyon kicspítuk magunakt. Csak egy rövid nadrágot vettem fel meg egy melltartót rá meg egy elégé átlátszó felsőt. Jól nézett ki. Odaértünk.  Buliztunk élveztük. Aztán megjelent Ádám és Ani. Nem olyan feltűnűen de felmentem az egyik szobába. Leültem az ágy végébe.  Akkor először fájt a szám. Hirdtelen lépéseket hallotam felfelé. Majd benyitottak. Jano volt az. Leült mellém. Megölelt...és azt mondta,hogy bárkit lerendez ha én kérem. De nem kértem. Ez az én harcom. Az este folyamán már végem volt. Jano nyújtott nekem lelki támaszt. Majd később több is lett belőle. Bezártuk az ajtót és a milyénk volt az egész szoba. egy nagy ággyal...persze gondolom mindenki érti ,hogy mire gondolok.  A történtek után fekdütünk...és beszélgettünk. Nem lesz velünk semmi. Nem lesz olyan,hogy velünk. Van ő meg vagyok én. De megtörtént,élveztük,jó volt.  Később felöltöztem...de nagyon fáradt voltam és a pia akkor fejtette ki a hatását...Jano elment azt mondta lent megvár. Utána leültem a földre a fejem az ágyra hajtottam...sírni kedztem. Már ezer éve nem sírtam. Talán utóljára 2 évvel ezelőtt. Amikor apám meghalt. De msot...csak jött és kellet. Ez volt az utolsó amire emlékszem. Reggel már az ágyban ébredtem. Chip melletem ült,komoran nézettt előre. majd megszólalt
-Mit akarsz te tőlem?
-Ezt,hogy érted?
-Én azthittem a ma este a milyénk lesz. Tudtam,hogy kifog derülni,hogy kit szeretsz...
-Heh...nem vagyok ribanc. Pedig szívem szerint,veled lettem volna. De ki voltam...ő volt melletem és csak úgy jött. De utána megbeszétük,hogy ez egyszeri alkalom volt. Én nem szeretem.
-Akkor kit szeretsz? Ádámot? Martint? Vagy esetleg Benit?
-Nem...ha azt mondom,hogy téged akkor elhiszed?- mosolyogtam rá kedvesen...mire chip rám nézett és oda dobta a felsőmet.
-Nem fogom elhinni. Ha én szeretek valakit akkor enem fekszek le senkivel.
-És akkor? Engem szerettél közben Annával voltál. Ugyanabban a cipőben jársz,mint én.
Feláltam és elmentem. Gyalogoltam. chip elég messze lakott. 2 óra volt gyalog az út.  De elgondolkoztam. Néztem az eget. A felhők mindig elmennek. Ádámra gondoltam. Az ő szavai is csak felhők,amiket elfúj a szél...20 percig sem gyalogoltam,mire Chip leált melletem az autójával.
-Nem tudok rád haragudni! Szeretlek Messy! Szálj be!-elmosolyodtam,és reménykedem,hogy Chip szavait nem fogja elfúni a szél.:)