Mindig úgyéreztem,hogy nem vagyok elég szép nő. De tudtam van akinél sokkal szebb vagyok. Mindig úgyéreztem,hogy kikosaraznak ezért nem nagyon nyomultam. Aztán megtanultam,hogy aki nekem kell az sosem lehet az enyém. Különben,mért lenne az élet ilyen mocsok velünk?
   Egyik reggel mikor kiálltam az erkélyre és rágyújtottam úgyéreztem a tüdőm szétmarja a tömény cigi füst. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentséget,nem tudtam másra gondolni csak Dávidra. Lementem hát a Vegasba,tudtam,hogy ott lesznek mindig ott vannak. Leültem a púlthoz...rendeltem egy rövidet és ivás közben végig őt bámultam...de nem volt viszonzatlan. Ő is engem nézett majd odajött átkarolt és megcsókolt.
Azt hittem Chip csókjánál semmi sem fájhat jobban. De tévedtem. Dávid csókja egy lövedék... a szívemet eltalálta de az agyamat roncsolta szét. Aznap este mégis összejöttünk. Össze haverkodtam a barátival...és arra jutottak,hogy egy telepi is lehet jófej. Eztuán mindig velük jártam le. Bűntudtaot éreztem,hogy hanyagolom az életem. De megebszéltem velük...hogy Dávidot megszerettem...és nagyon sokat ér nekem. Így szóltam Martinhoz.
-Martin! Tudod,hogy szeretem. De azt is tudod,hogy nekem Ti vagytok az életem! Most velük leszek...de egy szó. Egy szavatokba kerül és otthagyom Dávidot és a csoportot! Tudjátok...hogy nekem ti vagytok a minden!-majd hirdtelen félbe szakított Martin hangja...lágy volt és kedves,mint mindig.
-Messy,Messy,Messy...sok év kellet,hogy elmondhasd Te vagy a Telepi Banda vezetője. Akármi balhé volt,vagy rendőrségi vagy akármi te mindig kiáltál értünk,de legyél msot boldog! Ide is hozhatod a srácot..bármikor! A te barátod a mi abrátunk is! De míg nem vagy melletünk had kérjek valamit...had vigyem én a bandát!...persze ha úgyérzed megfosztalak a hatalmadtól...
-Hatalmam? Nem..itt szó sincs hatalomról! Öröké vezetni foglak titeket és mindig kifogok értetek állni! De nem vagyok vezér...én...én mindig szerettem volna ha barát ként néz rám itt mindenki...
Majd a kb 20 fős tömeg egyszerre felmordult és üvölteni kezdtek MESSY,MESSY,MESSY...hallatszott...
majd megfordultam és elmentem. Könnyes szemmel mentem végig a vársoson...eldobtam őket! úgy éreztem magam,mint a régi hadvezérek. Ők az én kiscsapatom,amíg egyedül voltam csak önmagamra kellet vigyáznom...de itt mind rámszámított! Nem! Tudom,hogy ha baj lesz szólnak! Tudom,hogy még mindig az én szavam a döntő...tudom,hogy megértik.
Akkor este Dávid házához mentem. Nem volt otthon de én kaptam kulcsot így bementem. 1-2 óra eltelt mire kopogtatnak...egy lány állt az ajtóban,elázva. Haja fekete volt,sűrű válig érő. Szemei annyira zöldek voltak...smaragd zöld szemek...amikor rámnézett beleremegtem...kb. 15 éves lehetett...de mikor megszólalt.
-Hol van Dávid?
-N..nincs itthon! kivagy te? mit akarsz.
-A nevem...a nevem Xofi.
-Mit akarsz te Dávidtól? Talán valami ismerőse vagy? Hamarosan hazaér ha gondolod gyere be...várd meg.
-Nem...nem...én,én a barátnője vagyok...kérlek...kérlek ne vedd el tőlem.
-Xofi?Tudom már. Te vagy az ex-e...igen tudom előttem veled volt,de kérlek engedd el.
-Nem...nemtudom...szeretem. -majd könnyek szöktek szemébe- neki adtam mindent. 15 éves vagyok összejöttem egy 20 éves sráccal...és neki adtam magam. Majd otthagy mert talált egy jobbat.!Talán ha te nem lennél...ha te nemlennél mi együtt lehetnénk boldogan-nézett fel a lány és ördögi mosoly kerítette hatalmába. Majd hirdtelen rámhajolt...átölelt szorosan magához szorított...de közben a földre drága vér csepegett.
A lány hirdtelen elugrott tőlem én pedig csak álltam...a hasamra tettem a kezem és kihúztam a tőrt...a lány pedig elfutott...nem érdekelt már semmi gyorsan a telefonhoz nyúltam...de nem a mentők számát pötyögtem be. Mátét hívtam.
-Itt Messy. Dávid hzán vagyok! segíts...vér...vérzek!
Máté azonnal iderohant közben persze a mentőket is értesítette...inenntól nem sokra emlékszem.Anynit láttam,hogy Máté kezei véresek és sír...de hirdtelen megvilágosodott minden. Képzeltem talán...nemtudom. De Alex jelent meg előttem.Csak annyit mondott.
-Nekem nem sikerült de neked élned kell! Hisz még sosem mondtad annak a fiúnak,hogy mennyire szereted! Nem ölelted át édesanyádat és nem mondtad meg a abrátidnak,hogy szereted őket! Harcolj Messy!      Tudom,hogy képes vagy rá!
      Később felébredtem egy kórházi ágyban. Nemtudtam,hogy kerültem oda. Körbe néztem...láttam a jobb oldalom Mátét a kezem fogta...aludt. Láttam Dávdiot Wicusékkal ahogy a kórterem előtt mászkálnak...majd megértettem,hogy mi is az az élet!