Amikor anya megtudta,hogy mi történt azt mondta szakítanom kell Dáviddal. Soha életemben nem szólt bele a szerelmi életembe...de most...nem is kérte. Kijelentette! Kissé ilyedten ültem a kórházi ágyon. Kezemben egy öngyújtót és egy szál cigit szorongattam,anya pedig még sosem wolt ilyen ideges...de az oka meg volt. Ismert már...és látta szememben azt a tüzet...és tudta,hogy ha megtalálom a lányt ott nem lesz köszönet...
  Amikor anya elment felpattantam az ágyból...érzetem,hogy a hasfalam szúr és éget...de nem érdekelt. Szükségem volt a füstre. Szükségem volt egy kis szabadságra.Amikor beleszívtam a cigibe újra éreztem,hogy élek. De nem tartott sokáig az örömöm. Egy nővér jött utánam és vette ki a kezemból a cigim. Azt mondta nem szabad felkellnem...mogorván nézett rám...majd beleszívott a cigimbe és visszaadta.
-Hallottam a történteket. Erős vagy...ha nem fáj szívd. De ha rosszul érzed magad azonnal szólj...értetted?
-Persze,persze. Köszönöm. De tudja,az igazán jó gyógyír az a feles. Biztos felépülnék tőle-mosolyogtam rá.
-Azt még nem lehet. 2-3 hétig még itt maradsz. Majd utána elmész és jólberúgsz-kacsintott rám majd bement.
Az MP3am és a fülembe halkan szólt  zene...de nem bírtam sokáig. egyre gyorsabb és hangosabb számokat kerestem. Tombolni akartam. De nem tudtam...egy csepp félelem sem volt bennem...egyedül az zavart amit anya mondott...Dávid vagy a család? Ésszerű lenne a családot választani...de NEM Dávid miatt történt ez. Hasztalanul gondolkoztam,a végén úgyis a telefonomhoz nyúltam és Mátét hívtam.
-Szervusz tesa. Itt Messy beszél.
-Itt meg Máté. Hogy vagy tesó?-szólt kedves hangon mint mindig...mintha a tesóm lett volna,az életem.
-Éldegélek. De tanácsot akarok kérni tőled.
-Mond csak.
-Anya ma bejött a kórházba...
-áá. Ha anyádról van szó már nem jó-kezdett el nevetni.
-Hülye. A lényeg az,hogy azt mondta,hogy szakítanom kell Dáviddal.
-értem. De anyád edig nem szólt bele. Mind1 dobd. Nem csípem a pasit.
-De én szeretem...
-ájájá. Szeresd. De én ezek után nem fogok vele olyan jóban lenni.
-Nem az ő hibája.
-Neeem. Hanem azé a kiscsajé.
-Igen.
-Nem lényeg. Majd lehet benézek délután. Szia.
-Hé várj most besértődtél!
-Soha.szia
-Sia...
Nem lettem  okosabb. Letudtam,hogy msot Dávid a hibás mindenért. Pedig nem...Itt egyedül én voltam a hibás..nem reagáltam le...csak álltam.

2 hét után kiengedtek a kórházból,maradnom kellet volna még,de saját felelőségre távoztam. Dávidra vártam a cuccommal,de sehol sem volt. Csak néztem...majd elindultam. Haza. Gyalog. Szúrt sebbel a hasamon...nembaj. Egy kissé fárasztó volt az út,de hátna. Amikor hazaértem anya kipakolta a cuccom majd a konyhába parancsolt. Csak lestem. 18 évesen itt ugráltat. Leültem a székre,magam elé kaptam egy üveg sört de anya egyből kivette a kezemból.
-Nem meg mondtam,hogy itthon nem iszol?-szólt rám.
-Nem mondtad meg.
-Ne feleselj!
-Szakítok vele.
-Jobban is teszed! Itt volt Máté. Elmesélte,hogy ő sem bírja.
-Nem is ismeri.
-Mióta vagy vele együtt? 3 hete? Abból a három hétből vagy 4 napot voltatok együtt! most mért nem hozott haza?
-Mertn em hívtam.
-Nem hívtad...értem. De mond meg neki,hogy vége. Messy...remélem tudod,hogy az a fiú aki miatt ilyesmi történt veled nem fogja elfogadni a család...sőt a barátid sem.
-Ha a családom szeret elfogadja-emeltem fel a hangom-a barátaim szeretnek elfogadják! De nem bírjátok felfogni? Az a bolond csaj tehet róla nem Dávid! Nem tudta,hogy ez lessz!
-Beszéltem a kislány anyjával. Tudod te,hogy az a lány 15 éves? Tudod,hogy öngyilkos akart lenni? Tudod,hogy Dávid megbaszta és otthagyta? Tudod te,hogy neked is ez lesz a sorsod?
-Anya. Nem érdekel az a csaj. Engem meg mit érdekel,már,hogy kivel mikor és hogy? De szeretnék vele lenni...lehet,hogy elkönyveli mindenki egy rohadéknak...de nem az,csak ismernétek már meg.-majd megcsörrent a telefonom...egy sms...dávidtól...
-kiaz?-kérdezte anya.
-Dávid.
-Mit ír?
-Sia Messy. Nagyon sajnálom ami történt. Nem akartam,hogy így legyen remélem megérted. De ma felkerestek a haverjaid. Oda jutottunk,hogy egy elég nagy box lett a vége. Sajnálom de legyen vége. Nem akarom,hogy miatta legyen a balhé a családoddal és a barátiddal.-akadt el a hangom...nem tudtam mit mondani...anya felállt és átölelt...nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
-miért nem mondod?-kérdeztem.
-Mit?
-Hogy Te meg mondtad!
-Mert nem akartam,hogy ez legyen...
Szószerint kiszagattam magam az anyai ölelésből,felkaptam a sört és a cigit és csak futottam. Futottam. Úgyéreztem,ki kell futnom a világból. Majd hirdtelen összecsuklottam...annyira fájt...a hasamhoz nyúltam és újra vért láttam...felszakadt a seb.  A telefonhoz nyúltam és Mátét hívtam...de kinyomta...nagynehezen írtam neki egy sms-t" Sia. Azthiszem itt a vég. Egyedül emghalni...elvérezni irónikus nem? Szeretlek! Többet érsz nekem mindenkinél! Te egy igaz barát vagy...sajnálom h fájdalmat okoztam..." elküldtem az sms-t,behúzódtam az út szélére de a mentőket nem hívtam. Máté 2 perc mulva hívott.
-Messy! hol vagy?
-Ugye meg mondod anyának és Wicusnak,hogy sajnálom?
-Mond meg hol wagy!
-Fájdalmat okozok nekik...Dávid szakított velem.
-Messy! Figyelj ide! Lehet,volt egy kis vitánk...de ne...kérlek mond e,hol vagy és,hogy mi történt.
-Felszakadt ez a kura seb-akadozott a hangom de belekortyoltam a sörbe aminek már a fele az úton volt,majd remegő kézzel gyújtottam rá- francba. Pedig nem itt akartam megdögleni.
-Messy! Messy! hol vagy bazdmeg mondmár!
-Az út szélén...a fehér felsőm...olyan,olyan piros. Mint amikor Ádám szájba vert...akkoris pöttyös lett a felsőm..összevarták a számat akkor...akkor voltam Janoval.
-Meghalnál?Megtennéd,hogy itthagysz? Ha te meghalsz én sosem fogok neked megbocsátani...de akkor Dávidot utánad küldjük!
-Őt hagyd ki. Nem miatta van...hanem miatatok! Miatatok van az egész...-kezdtem el sírni...
-Messy...
-Szédülök...
-Hol wagy?
-Ahol a nap és a föld összeér...ahol a kispatak folyik...e kiömlött a söröm-kezdtem el nevetni.-ha meghalok nem fogsz rám haragudni...de ha élek sosem fogsz megbocsátani-ezt mihent kimondtam a telefon kiesett a kezemből és én hanyat vágtam magam. A cigi kiesett a kezemből és a sörös üveg is elgurult...feküdtem a földön.Szédültem,hányingerem volt és olyan gyengének éreztem magam...majd mikor már úgyéreztem,hogy a szemem végleg lecsukom Dávid sétált mellém. Felkapott az ölébe és futott...nagyon gyorsan tudott futni. A rendőrök elől is mindig elfutott...de most velem kellet futnia...
Ismételten a kórházban ébredtem...Dávid a jobb oldalaom ült,Máté a balon.
-A francba,melyik hozott be?-Máté Dávidra mutatott de megsem szólalt...- direkt csináljátok...legközelebb nem küldök sms-t. Hogy találtál meg?
-Amikor elmentünk sétálni én mondtam neked,hogy a nap és a föld összeér. Máté felhívott.
-élvezitek? tönkre tesztek...hagyhatatok volna...-máté hirdtelen felugott és feltolt az ágyon..megfogta a nyakam és a falhoz szorított.
-te normális vagy?-ordított- ez az egész kibaszott élet rólad szól!  Te meg itt játszod a mártírt,hogy feladod,feladod! Add fel! Itthelyben megölheted magad de akkor ne mond el,hogy mennyire szeretsz!
-Dög!-ordítottam rá-Csicsak vagy.-mosolyodtam el,majd Máté elengedte a nyakam és magához ölelt...pár perc mulve elengedett,majd méllyen a szemembe nézett megfota a kezem és Dávidéra tette...
-Azt akarom,hogy boldog legyél. Még ha egy ilyen csicsak gyerekkel is...de az legyél.-mosolyodott el. Dávid az ölébe kapott és megcsókolt...életem egyik legszebb perce volt. A legjobb barátom és a szerelemem...békében... a seb kicsit fájt Dávid ölelésétől..de nem bántam. Majd betévedt anya is...anya az egyetlen ember akitől félek...van is miért. Csúnya szemmel nézett végig Dávidon...gondoltam visszafekszem de Dávid nem eresztett...majd anya megszólalt.
-Biztos?
-Biztos-válaszoltam.
-Asszonyom! Lehet sosem fog szeretni...de ez engem nem érdekel! csak az az egy a fontos,hogy Messyvel legyek! Mostmár tényleg! Nem akartam,hogy ez történjen,de így lett. Változtatni nem tudok. Lehet engem hibázatni azt se bánom! Verekedtem tegnap látszik is a szememen,hogy kék zöld. De mondjuk úgy,hogy inkább vertek! nem ütöttem vissza! Miatta nem ütöttem vissza-nézett rám...azthittem helyben elolvadok. Egy elérhetetlennek tűnő srác volt...de azok a szemek. Megbabonáztak.
-Rendben. Bízok benned gyerek! -szólalt meg anya kis hallgatás után.
-Azthiszem ezért érdemes élni...-bújtam hozzá Dávidhoz...
  Aztéreztem,hogy az életem révbe ért...hogy boldog leszek ezután...de jaaj mennyi minden történt még ez utánis...az élet mindig ilyen bonyorult?