Ha elkéne képzelnem a menyországot,biztosan az az eget rengető érzés kerítene hatalmába,mint amit ma éreztem haza felé jövet. A busznak ugyanolyan szaga volt,mint régen az emberek haza felé munkából jövet verítékezve szállnak fel,s a ruha amit egésznap hordtak rájuk izzadt, e mellet beazonosíthatatlan szagok is keringtek a levegőben,az ablak nyitása lehetetlen volt,hisz' régi autóbusz volt,minden ablak elromlott. Szinte felszabadultság kerített hatalmába mikor leszállhattam, először semmi új, csak a megszokottan tiszta levegő,ám mikor elment melletem egy kocsi pár mádosperc múlva a kis széllökés is érződött...de éreztem az orgonák méz édes illatát ami egy kis tulipánnal volt meg fűszerezve,valóban,mint egy jól elkészített koktél,mennyekbe repít.
       Keserő szombat este volt az mikor búcsút kellet vennem kicsíny városkámtól,hisz eljött a szeptember s tudtam megkell állnom a helyem a világban így egy egyetemen folytattam tanulmányaimat, vasárnap reggel indult a vonat...búcsú mindentől,úgy búcsúztam el,hogy visszajövök...ám mikor a szépen összehajtott ruháimat pakoltam be a bőröndömbe édesanyám megállt az ajtóban...majd odajött hozzám s megölelt.
-Tudom,hogy csak egy ideig fogsz hazajárni hétvégén.
-Jól tudod,megkaptam a Tescoban az esti melót
-A kollégiumban nem lesz baj ha este kijársz dolgozni?
-Valahogy csak meg oldom-sütöttem le a szemem...nem tudom,hogy fog sikerülni-nem arról vagyok híres,hogy belenyugodjak a dolgokba.
-Remélem néha majd haza látogatsz....-s könnyek szöktek a szemébe....mély sajnálat öntötte el a lelkem...istenem,mit teszek,de muszály elkell inenn mennem,hogy legyen jövőm... ebben a városban nem lehet meg élni,ezt ő is tudta. Csókot nyomott a homlokomra pár biztíató s intó sző kiséretében kiment a szobámból én pedig folytattam a pakolást.
Aznap este az erkélyen ültem a hideg földön s a cigarettámba óriásikat szívtam...a füst nyúlánk oly' szépen oszlott el a levegőben...majd az égre pillantottam..gyönyörű! gyönyörű csillagos az ég...kitudja látni fogom-e még.
Gyorsan eljött a reggel,keservesen rohantam a buszhoz ami a vonatállomásra vitt,2 óra vonatozás,de legalább jót aludtam. A nagyvárosban elvoltam tévedve,amikor megtaláltam az egyetemet jópár ember nyüzsgölődött az aulában,kiosztották,hogy ki-kivel vagy épp kikkel lesz egy szobában bár megjegyezték,lehet cserélni.
Csak reménykedtem,hogy kifogok egy kétágyasat... körbe mindenhol újgazdag szőkített hajú,magassarkús lányok álltak... tudtam,hogy kinéznek.
205-ös szoba. Két ágyas. Remek gondoltam. Óriási mosollyal léptem be az ajtón,elég szép kis szoba volt.pár percig vártam a szobatársamra aztán meguntam s elkezdtem kipakolni.
Egyszer csak nyílt az ajtó s én kinéztem a szekrény ajtó mögül.
Egy fekete hajú lány volt,szinte világító zöld szemeit fekete szemceruza tarkította,nyakában pár szerencse hozó talizmán-gondoltam-egy combig érő hosszú újú,szürke garbó volt rajta. Fekete nadrágot viselt,és sport cipőt.
-Szervusz-köszönt,majd letette a cuccát az ágyra s egyből elkezdte a kipakolást.Furcsán néztem rá s egyből neki kezdtem.
-Szia,Messy vagyok! Téged,hogy hívnak?-mosolyogtam,de ő rám se nézett,pakolta a ruhákat s úgy válaszolt.
-Rebeka.
-Szép név, Becca...ez nagyon tetszik.
-Nem szoktak becézni-szinte nevetségesen közömbös volt,mint egy megfejthetetlen keresztrejtvény.
-Valami kibúvút biztosan találunk,hogy ne becézésnek vedd,mondjuk...csak új név az új szobatárstól-mosolyogtam kedvesen,reménykedtem,hogy hátha megtörik. Rámnézett szája kissé felkerekedett szeme sarkán láttam a mosoly apró jelét.
-Nagyszerű,akkor Becca leszek.
-Milyen szakon vagy?-érdeklődtem.
-Jog.-ismét közömbös volt...
-Mit ad Isten,én is. -s talán az volt a legnagyobb mosoly amit életem kitudtam biggyeszteni az arcomra.
Nem válaszolt,viszont elkészült a szekrénye bepakolásával. Ekko az ágyra ült,fejét picit a falnak támasztotta,s gondolkodóba esett... a zsebét matatta,mikor megláttam az öngyújtó sarkát kikandikálni egyből az én zsebemhez nyúltam.
-Cigi? Gyere szívjunk el egyet.
-Köszönöm,van nekem is.
-Ohh,hagyd már,majd legközelebb te adsz nekem,így jó?
-Tökéletes.
Kiültünk a dohányzó szobába,s akkor végre beszélgetni kezdtünk.
-Egyedül jöttél ide?-kérdeztem,mert lehetetlennek tűnt,hogy rajtam kívül valaki egyedül eljön.
-Természetesen,nem volt senki akit magammal hozhattam volna.
-Valahogy én is így vagyok...a barátim...egyikük sem akar elmenni a városból.
-Nekem nincsenek barátim-s elmosolyodott,kedves mosoly, semmi megbánás,harag,düh vagy szomorúság...
-Hogy-hogy?-furcsáltam.
-Az emberek közül szinte mindenki átvert...egyedül a barátom van melletem már 4 éve s a családom. Régebben olyan voltam,mint te. Barátkoztam mindenkivel,sokat beszéltem,mindig hülyéskedtem, de aztán rájöttem,hogy túl ekvés vagyok nekik.
-Nah! Ne álltalánosíts Becca. Biztos nem volt olyan szörnyű a helyzet.
-Dehogyis,nem volt szörnyű,csak lassan elfelejtettek. Egy ideig cigin s pián éltem...teljesen leamortizáltam magam...
-Nekem is votl...sőt! Van is ilyen korszakom,megment.
-Nem-nevetett fel-megöl,elpusztít...nah de hadjuk is.-nyomta el a cigi-én megyek lefekszem,holnap lesz egy előadás,szeretném megnézni. Jóéjt Messy.
     A lány tele volt szomorúsággal s kétellyel,az emberekbe vetett bizalma megszűnt létezni. Aznap este beszélgettem vele csak,később szinte hozzám sem szólt,ha valamit is mondtam csak mosolygott s azt mondta" Naiv vagy még",először szörnyen idegesített más szobát akartam,de ő egy kihívás volt...s,hogy őszinte legyek vágytam arra,hogy megismerjem,s,hogy barátjának tudhasson...
Újra akarom építeni a falat,amit az idő s az emberek leromboltak nála,hogy a fal helyén ne csak romok heverjenek...